Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A ballibeláris törzshelynek számító létesítmény közösségi oldalán megosztott bejegyzése szerint a csatlakozna a „Scruton munkássága által ihletett közösségi terekhez”.
„Hiába panaszkodnak a józsefvárosiak Pikó András polgármesternél az Auróra kioszkra a tavasztól télig tartó, szabadtéri kocsmázás miatt, úgy tűnik, a balliberális törzshelynek számító létesítmény érinthetetlen” – írta meg februárban a Magyar Nemzet.
Mint a portál rámutat: „az Auróra ad otthont számos sorosista szervezetnek, mint a Budapest Pride vagy a Közélet Iskolája, és itt indult a Jámbor András által alapított szélsőbaloldali Mérce.hu is”.
„Kedves vendégeink, barátaink, támogatóink! Mi is csatlakozunk a Scruton munkássága által ihletett közösségi terekhez, szellemi műhelyekhez és értékteremtő bázisokhoz” – jelentette be közösségi oldalán az Auróra szombaton.
A balliberális törzshely látszólag scrutonos rendezvényt szervez április elsejére.
Legfőbb célként tűzzük ki a hagyományőrző és értéktisztelő szokások megismertetését és értékalkotó továbbépítését”
– olvasható a vélhetően áprilisi tréfának szánt bejegyzésben (lenti kép).
Annak érdekében, hogy biztosan ne értsük félre a létesítmény bejegyzését, levélben fordultunk hozzájuk.
Kérdésünk önökhöz, hogy az Auróra szombat estére meghirdetett "Scruton"-programja csupán áprilisi tréfa vagy valóban megrendezésre kerül? Esetleg csak egy random szombat esti buli viccesnek szánt reklámja?
– írtuk meg az Aurórának. Amint választ kapunk, frissítjük cikkünket.
Nyitókép: Az Auróra Facebook-oldala